Kóruspróbák

Kedves Szülők, Kórustagok!

A Nagyok kórusának két, a jövő év programjaira felkészítő próbát tartok augusztus 30-án, szerdán, és 31-én csütörtökön 8.00-13.00-ig az ének teremben. Erre hivatalosak az új hetedikeseink is! Gyertek, nagyon szép programok várnak ránk az idei évben is!

Az Összkarnak (Gyerekkar és Nagyok) az ünnepélyes tanévnyitóra a próba augusztus 31-én, szerdán 14.45-kor kezdődik a Díszteremben. Piarista egyenruhában gyertek!

Szeretettel várlak (és elvárlak) Titeket!

Jutka néni (Keresztényné Barth Judit)

Éneklő Ifjúság kórusminősítő hangverseny

Gyerekkarunk idén tizenkettedik alkalommal énekelt 2017. május 11-én Hegykőn, az Éneklő Ifjúság hangversenyen. Az idei évben a rendezvénynek a hegykői Szent Mihály templom adott otthont. Vendéglátónk a hegykői Bolla Géza Gyermekkar-, illetve vezetőjük Zambó Istvánné Piacsek Erzsébet volt. A vendégszerető helyiek a Csipkeház bemutatásával, a Boni fagyizó pedig egy gombóc ingyen fagyival kedveskedett a minősítő hangversenyen résztvevő gyerekeknek.

Intézményünk Gyermekkara mellett a hangverseny további résztvevői: Bővebben …

Éneklő Ifjúság

A minden évben megrendezésre kerülő hangverseny házigazdái Lébény és Halászi után idén most mi, piaristák voltunk. Az eseménynek ezúttal a Fehér Ló Közösségi Ház adott otthont. A KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) küldte az okleveleket, biztosította az általuk elismert, szakmai zsűrit, kinek elnöke Jusztinné Ládi Etelka, a győri Kazinczy gimnázium nyugalmazott karnagya volt. A rendezvényen hat kórus mutatta be idei munkájának eredményét egymásnak és a zsűrinek. A halászi, hegykői, lébényi, mosonszolnoki és mosonmagyaróvári piarista karok már az utóbbi két évben is a találkozó résztvevői voltak. Idén a dunaszigeti iskola kamarakórusa is bemutatkozott új színt hozva a hangversenybe. Bővebben …

Énekeseink a Helikonon

Idén ismét megrendezésre került a minden páros évben esedékes középiskolai kulturális esemény, a keszthelyi Helikon. Idén körülbelül 3200 diákrésztvevő vett részt, többen 2-3 kategóriában is érdekeltek voltak. A kórusénekesek száma  kb. 1800 főre rúgott! Iskolánkat 23 gimnazista diák képviselte a kamarakórus kategóriában. A rangos zsűrit az országszerte ismert-elismert karnagy-zeneszerző Tillai Aurél elnökölte. A három kategóriába –  vegyeskar, női kar, kamarakórus –  sorolt 55 énekkart a zsűri arany, ezüst, bronz oklevéllel, illetve emléklappal jutalmazta. Nagy örömünkre kamarakórusunkat ezüst fokozatra találták érdemesnek! Bővebben …