„Harmatcsepp” alsó tanulmányi verseny

Iskolánk alsós tanulói szép létszámmal vettek részt az idei tanévben is a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet és a péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda által rendezett „Harmatcsepp” tanulmányi versenyen. A közel 100 iskola 3000 kisdiákja magyar nyelvtanból, olvasásból, matematikából és hittanból adott számot tudásáról. A három levelezős forduló után intézményünkből öt tanuló – Szakács Maja, Faddi Horváth Annamária, Tirpák Luca, Fitus Iringó Anna 2.a osztályos, és Erdős Boglárka 2.c osztályos tanulók jutottak be a középdöntőbe. Az itt elért eredmény alapján a Pécelen megrendezett országos döntőbe 40 oktatási intézmény 130 diákját hívták meg a rendezők. A rendezvényen iskolánkat Fitus Iringó Anna képviselte, és szép versenyzéssel a második évfolyamosok között hittanból országos I. helyezést ért el.

A versenyzőnek és felkészítő tanárának Salamon Gézánénak (Zsuzsa néni) sok szeretettel gratulálunk a szép sikerhez!

Egyházmegyei hittanverseny

Iskolánk diákjai a hagyományoknak megfelelően az idei tanévben is részt vettek a Győri Egyházmegye által rendezett hittanversenyen kerületi fordulóján, melynek iskolánk adott helyszínt. Tanítványaink közöl hárman – Szitás Gergely 7. b , Nagy Bence Kende 8. a és Fitus Milán 6.a osztályos tanuló – teljesítményük alapján bejutottak a megmérettetés végső fordulójába is. Közülük a 2015. április 18-án a győri Prohászka iskolában megrendezett döntőn Fitus Milán I. helyezést ért el.

Valamennyi versenyzőnek és felkészítő tanáruknak Salamon Gézánénak (Zsuzsa néni) gratulálunk a szép eredményhez!